2010. június 7., hétfő

Könyv (1)

Az első két remek gondolat a Biztos Út című Tomka könyvből:

"Fontos, hogy gyökeret verjen bennetek az elhatározás: nem akarok az önző versengés, a fogyasztás gyönyört kereső rabszolgája lenni; nem akarok a teljesítmények, a személytelen pörgésnek és ebből következően a felületes kapcsolatoknak és a szexnek rabszolgája lenni."

...

"Legutóbb egyik ifi csoportunkkal beszélgettünk a fogyasztói szemlélet és versengés veszélyeiről. Egyik főiskolásunk, néhány héttel később elmondta, hogy ennek a hatására nem folytatja a második főiskolát, melyet elkezdett. Kérdeztem, hogyan jutott erre az elhatározásra: Elmesélte, hogy mikor beszélgetésünk után magába nézett, tudatosult benne, hogy a második főiskolát csak azért kezdte el, hogy többet teljesítsen környezete szemében. Azóta pedig neki is elmaradtak imái, nincs ideje semmire, folyton ideges. Most tehát eldöntötte elég neki egy főiskola. Megtervezte, miként fog többet imádkozni, és elvállal egy gyerek csoport vezetését is a plébánián, melyre már korábban kértük őt, de nem volt rá ideje."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése