2011. április 27., szerda

Új TVSS kamera

"A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke. Egyikük sem mondott birtokából semmit sem a saját tulajdonának, hanem mindenük közös volt." (ApCsel 4,32)

Engedd meg hogy ezzel az idézettel kezdjem a bejegyzést. Egy kedves ismerősömtől kaptam meg ezt a napokban, mikor kiderült, hogy végül sikerül megvenni szimplán felajánlásokból a nem olcsó, hőn áhított TVSS kamerát.

S láss csodát, ahogy a mellékelt ábra is mutatja LA barátom már keze közé is kapta a TVSS új kameráját, melyet tegnap sok segítséggel sikerült végül megvennünk. Pár nap leforgása alatt gyűlt össze, csupán egyéni falajánlásokból a kamera megvételéhez szükséges összeg. Melyhez hozzá kell tennem, hogy az első 170eHUF úgy gyűlt össze, hogy szinte nem is kértünk senkitől semmit... Szóval nagy köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki kicsivel, vagy naggyal, de hozzájárult, hogy legyen egy használható komoly kameránk. A választás egy használt Canon XL1S -re esett. A kamera elsősorban a TVSS filmjeinél fog szolgálni, kielégítve minden hardveres igényünket, de emellett, ahol tud a közösség javára is válik majd remélem.

Az igazi öröm azonban nem az, hogy sok pénzért vettünk egy jó kamerát. Erre bárki képes. Mindenki adhat be pályázatot, mindenki "számíthat a saját maga munkájának gyümölcsére", mindenki kuporgathat össze pénzt, bárki mondhatja, hogy majd megoldom...
De mi valamit együtt tudtunk megvalósítani. Én semmi sem voltam ebben, soha nem lettem volna rá képes a közösség ereje nélkül.
És nem is az történt, hogy vettünk valamit a Huszárnak, vagy az Andrisnak, vagy nekem, hanem foltot hagytunk a csupán egyéni érdekeket szorgalmazó gondolkodás tisztának tűnő terítőjén, hogy márpedig, ezt így is lehet. A közösségi életforma létjogának kézzel fogható bizonyítékát jelentette valahol számomra ez az egész. Bocs nem akartam túlzásba vinni...

S persze, ez az egész nem nagyon jött volna össze ha Fentről nem akarják, és hiszem, hogy van célja ennek az apró kis csodának is. Mert ez az eredmény nem csak azt mutatja, hogy mennyien kedvelik és tarják fontosnak a munkánkat itt lent, hanem azt is, hogy van látnak bennünk fantáziát az Égben is. Szóval köszönet nektek, hála Istennek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése