2010. október 1., péntek

Éjjel is legény

Szerdán és csütörtökön éjjel ismét tudományos kísérlet alanya voltam. Szerdán mérgemben, csütörtökön meg azért mert kedves műsvez. társaim lent voltak - lementem a SZIE Egyetemi Sportfesztiválra.
Mért volt kísérlet: Mert nem szoktam bulizni és természetesen másnap reggel mindkét alkalommal munkába kellett menni. Szóval kipróbálhattam hosszú idő után, hogy ez így kivitelezhető-e még a magamfajta munkásember számára. Túléltem.

Másodsorban pedig, az esték során két leányzó is megtisztelt minket, s a kedves hölgy társaság egyikének volt egy iPhone-ja amivel előszeretettel rögzítette az este néhány történését, s miután kiderült, hogy erről a telefonról direk up-ot lehet tolni Youtubra, vérszemet kaptam. (Tudom, kocka vagyok, bár annak az FM transmitternek jobban örültem volna.) Így ki kellett találni, hogy az én telefonomról, hogy lehet ilyesmit elkövetni.
És tudja... Heh, sikerült.

A lényeg, hogy kellemes volt az este, és a hölgyeket még rá kell venni, hogy legyenek állandó vendégeink a Blogger adásban a Leszen... az egyik verekszik a másik táncol meg beszél, szerintem kellenek oda.

13 megjegyzés:

  1. Aki legény éjjel, legyen legény következő éjjel is!

    VálaszTörlés
  2. igen a bloggerben, oda kéne... telleg Bence hogy hivjak pontosan a lányokat? kontakt van? Szegyellem de nem tudom a pontos neveket :)

    VálaszTörlés
  3. kedvenc mondat: "az egyik verekszik a másik táncol meg beszél, szerintem kellenek oda"
    :D:D:D

    VálaszTörlés
  4. Sziládi Dóri, Pszota Orsi

    ergo meg kéne szerelni az állványt a 4. mikrofonnak és mehete is a buli

    VálaszTörlés
  5. Fel kell dobni a musort, en mar irtam is egyikojuknek, meglatjuk tetszik-e nekik is annyira az otlet mint nekunk :)

    VálaszTörlés
  6. nekünk nem lehet nemet mondani, nem? :D

    VálaszTörlés
  7. igen, Dóri azt mondta jönnek mert hát ugye ő a kommuniáció képesebb :D

    VálaszTörlés
  8. Rendben, és azt is mondta, hogy akkor mar hetfon beallnak sorainkba?

    VálaszTörlés
  9. mint ahogy észrevetted,nagyon is :)

    örülök nekik

    VálaszTörlés
  10. Penge, a hölgyek ügyesek voltak, feldobják a műsort, megvettük :) Mostmár csak a system birja ki.

    VálaszTörlés