"fenntartható fejlődés"

"Gyönyörű gondolat ez: fenntartható fejlődés. Azt jelenti, hogy képesen vagyunk a jelenben a szükségleteinket úgy kielégíteni, hogy ne veszélyeztessük a következő nemzedékek alapvető szükségleteinek kielégítését. Ez az emberi méltóság tiszteletben tartásához hozzá tartozna. A következő nemzedékek emberi méltóságát akkor tartjuk tiszteletben, ha szükséglet-kielégítésünkben nem veszélyeztetjük őket. Ahol az emberi méltóság tisztelete nem evidens, ott spirituális válság van. Ez nem erkölcsi válság, annál sokkal komolyabb probléma. Érthetjük jól ezt a mondatot: „fenntartható fejlődés”, de én áttérnék egy másik gondolatra, mely így hangzik: „fenntartó csökkenés”. Ha én valamiben bízok, akkor az ez. A fenntartható fejlődésben – úgy, ahogy azt ma sokan gondolják - nem hiszek. Egy megtartó csökkentésben annál inkább. A megtartó csökkenés az, mikor belátjuk a korlátainkat és belátjuk azt, hogy egy véges bolygón élünk.
Igazolható számok szerint mi Magyarországon úgy élünk, mintha egy kétszer ekkora Föld állna a rendelkezésünkre. Az Amerikai Egyesült Államokban élő polgár pedig a számok szerint úgy él, mintha egy ötször ekkorra bolygó állna rendelkezésre szükségleteinek kielégítésére.
Ez mit jelent? Sokkal kevesebbel kellene tudnunk beérni! Csakhogy a mi világunk logikája egyfajta „dupla, vagy semmi” logika: vagy az utcára kerülünk, vagy taposunk.
Ezzel kapcsolatban mondtam azt korábban, hogy kevesebbet kellene dolgoznunk. Mindenkinek! Azért kellene kevesebbet dolgoznunk, hogy mindenki munkához juthasson. Nem azért, hogy többet szórakozzunk, vagy pihenjünk, hanem hogy mindenkinek lehessen tisztességes munkája. S persze azért is kellene kevesebbet dolgozni, mert ezt technikai civilizációnk lehetővé teszi. Kevesebbet kellene dolgozni és akkor lenne nagyon sok fennmaradó időnk. Ez a fennmaradó nagyon sok idő rettenetes nyomást jelentene számunkra, mert gőzünk sem lenn arról, hogy mit kezdjünk vele. Halvány gőzünk se!
Ebben a helyzetben, ezt a fennmaradó időt arra kellene fordítani, amire való: emberi kapcsolatok fenntartására. Egy család építésére. Egy nagy családban való részvételre. Közösségi életre. Szolidaritásunk kifejezésére. Hátrányos helyzetű embereknek kísérésére, támogatására. Bőven lenne ezt az időt hová tenni.
De ki tudja ezt megtenni? Mert természetesen ez azt is jelenti, hogy jóval kevesebbel kellene tudnunk beérni, ami a szükségleteinket illeti.
Az az ember tudja megtenni ezt, akinek a szívében a spiritualitás már a helyére került. Miért? Egy ilyen embernek ahhoz, hogy a saját létét igazolja, magát értékesnek tudja tartani, már nem kellene senkit legyőznie, nem lenne szüksége még több pénzre, még több hatalomra.
Hogy tud valaki spirituálisan helyére kerülni?
Ha egy olyan családban nő fel, mely egy közösség részeként is él. Ahol a szülők megfelelő időt és energiát tudtak gyermekükre fordítani. Ebben az esetben ennek a gyereknek a spiritualitása a helyén tudna lenni.
Ennek persze az a feltétele, hogy a gyereknek legyen apukája aki ráér, legyen anyukája aki ráér, legyenek nagyszülők akik elérhetőek, s a család közösséghez és közösségekhez tartozzon. Ez egy csomó idő és rengeteg energia. Ha innen nézzük azt mondhatjuk rengeteg munka vár ránk.
Azt mondtam kevesebbet kellene dolgoznunk. Ezt az alapvető létfenntartásunkra értve mondtam. Kevesebbet kéne „pénzért” dolgoznunk, de valójában sokkal többet kellene valami másért.
Nos ezért lenne szükségünk belátni a fenntartó csökkentést. Ha ezt belátnánk még egészen túl is élhetnénk…"

Pál Feri szavai