Függés

"Ha sötét völgyben járok is, nem félek a bajtól,
hisz te velem vagy. Botod, pásztorbotod biztonságot ad."

Mindenki ismeri ezt a Bibliai idézetet, bevallom ez az én kedvencem. (ahogy gondolom sokaknak még rajtam kívül)
De itt most nem az idézet kedvessége lesz a lényeg. Bevallom nagyon sokat jelentett számomra ez az idézet, talán egyfajta alapvető biztonságot és megnyugvást nyújtott, oly gondolatok mellett, melyek nem kaptak kielégítő választ az anyagi világ keretei között.

Na elmagyarázom, mi is jár a fejemben; tegnap sokféle érzelem és gondolat futott át rajtam. Íme a történet.
Vásároltam egy új alkatrészt az otthoni gépembe. A régi HDD-m kicsinek bizonyult, jónak láttam egy bővítés beiktatását. Úgy véltem jobb lesz nekem, ha veszek egy másikat, nagyobbat, jobbat. Jobban el fognak férni a TVSS nyersek, adások. Megvettem, hazavittem, összeraktam működött, majd miután komoly használat alá vettem lerohadt. Nagyon mérges lettem. Visszavittem a boltba, ahol adtak egy másikat, melyet szintén hazavittem, beszereltem a gépbe, de valószínűleg szériahiba miatt ez sem volt jó. Itt azt hiszem mérgem már hatványozottan nyomta elmém.
Persze tegnap pont Pestre kellett mennem adásba, így még siettem is, mivel a tesztelési hadműveletet, munka után - rádió előtt terveztem véglegesíteni. Örültem volna, ha mire elindulok egy megbízható, kész rendszert hagyok otthon. Mit ne mondjak, fel ment bennem a pumpa rendesen mikor láttam, hogy ez nem sikerül. Rettentően ingerült voltam: hogy lehet az, hogy ez a szar nem képes működni, és különben is miért pont velem történik ez a sok baromság.
Befelé menet Major Péter barátom is jött velem, mivel vendég volt a műsorban. Mikor beült mellém az autóba, nyilván megkérdezte, hogy mi a gond, mi ingerültségem, zaklatottságom oka? Elmeséltem neki.

S oly gondolatot hozott elő Péter, mely az én fejemben nem született volna meg:
- Nem értem, miért idegeskedtek ennyit az ilyesféle dolgokon... gépeken...
Az ember mindig arra törekszik, hogy biztosítsa életében a "megszokottságot". Az a célja, hogy minél lustább maradhasson az életét érintő változásokkal szemben. Azokkal minél kevésbé kelljen találkoznia. Talán nem akarjuk belátni, hogy minden mulandó. Építhetünk szép dolgokat, de minden mulandó, semmi sem lesz örök érvényű abból amit építünk. És ezzel meg kell barátkozni, s magunkban meg kell hagyni a szabadságot arra, hogy a változást be tudjuk fogadni, és ha kell örömmel nézzünk vele szembe. Hisz minden változik, s az egész világ egy dinamikus rendszert képez. Én - folytatja Péter - néha direkt idézek elő olyan helyzeteket, melyben rászokhatok valamire, majd leszokhatok róla, annak érdekében, hogy ne lustuljak bele a változásba. Ha elromlik valami abból csak tanulhatsz, mert többször kell megjavítani és foglalkozni vele... (Bocsa Peti, ha nem sikerült a szó szerinti idézet)

S ekkor kezdett ismét és komolyan megformálódni bennem a gondolat, hogy mennyire vészesen függök a saját biztonságérzetemtől. Ezzel szemben mennyire nem bírom elviselni azt, mikor a környezem fontos pontjai nem leírhatóak, nem véglegesek és megbízhatóak, van bennük bizonytalanság. Ez félelmetesen igaz rám, be kell látnom. Függő vagyok a bizonytalanságban. A szer amin pedig lógok, a folyamatosan változó és múló létbe vetett tévhitem; hogy ennek alkatrészeibe kapaszkodni tudok. S ha ebben a rendszerben egy alkatrész kicsúszik a deklarálhatóság képzete alól azt hiszem a félelem méreggé válik bennem.

Megdöbbentő volt számomra, hogy nem vagyok szabad.

És ez csak egy dolog.