Rorate

Ma végre sikerült eljutnom hajnali misére, először az évben. Ez sajnos a lustaságom és fáradtságom eredménye volt.
Viszont megérte, mert újra megerősödött bennem, hogy igen is Krisztusi közösséghez kell tartoznom, radikálisan. Még akkor is ha tele van hibákkal, tele van olyan emberekkel akik nem tökéletesek. Ehhez kell tartoznom, ebben kell élnem, mert ez az egyetlen ami örök. Tetszik a hasonlat miszerint lehet bélyeggyűjtő klubba járni, de ha elfogy a bélyeg a klub is megszűnik. Ezzel szemben az én Istenem sosem szűnik meg. Az én Istenem mindig meg tud újulni és meg tud engem is újítani. Semmi sem lehetetlen számára. Sosem mondja azt hogy kész vége, hagyj békén. Én ebben a légtérben akarok élni, ahol az emberek körülöttem ezt megértik, és tudják hogy az Isten dolgán kívül minden más hiábavalóság és másodlagos. Mert minden más mulandó, pillanatnyi. A karriered, a házad, a jó autód, az új telefonod, a jövedelmező befektetésed, minden.

Kosztolányi is rájött. Igaz csak 50 évesen: rájött hogy egyszer "...el kell mennem innen." Akkor én minek építsek nagy házat, vagy legyen sokmilliós autóm, vagy kényelmes életem. És főleg minek kényeztessem el a gyermekeimet mindezekkel miközben az "én meg akarom adni nekik a legjobbat" címszó alatt rommá keresem magam. Első az Isten dolga, mert ő ad nekem életet, semmi más.

Nem kérem, hogy hidd el ezt. Nem kérem, hogy hidd el a boldogságom.

Erre vagy te is rájössz vagy nem, vagy te is megtapasztalod vagy nem. Remélem hogy lesz lehetőséged rá, én tudom hogy itt a helyem. Mert itt olyan boldog vagyok, amennyire máshol sosem.