Tegnap Mandela az Invictus című estwood filmben a megbocsájtás fontosságáról beszélt. Nem csak beszélt példát is adott rá. Nagyon elgondolkodtatott ez a téma még akkor is, ha a film maga cseppet vontatottra sikeredett az én nézői érzékszerveimhez.
Lényeg a lényeg, hogy komolyan elgondolkodtatott az a hozzáállás, amit a filmben megjelenített Mandela karakter adott mintául. Ez pedig az ellenség szeretetre, vagy... pfu.. ez szarul hangzik... szóval inkább úgy írom hogy a velem nem azonos véleményen lévő emberek tiszteletben tartása és megbecsülése. Nekem nagyon nehezen megy a megbocsátás, sajnos. Erre is rá kellett jönnöm. S emellett rettentően fel tudnak idegesíteni olyan emberek akik...
hm... mindegy emberek.
Tudod igyekszem úgy élni ezen a földön, hogy legyen valami értelme annak, amit csinálok míg itt vagyok. Ezért viszem pl a cipős tévét. Meg a társait. Évek óta. S úgy vélem, hogy sokaknak szerezünk ezzel örömöt és épülést.
S akkor jön pár frissen szalajtott "zseni", aki mindenbe beleköt, mindent kritizál és ami a legrosszabb, hogy mindentől retteg legbelül. Csodásan tudják lerombolni az emberben a hitet. A hitet a társadalomban, az egyházban, s abban, hogy van értelme dolgozni a fent nevezett nemes célokért.
Úgy sajnálom, hogy ezen a világon ez így működik. Úgy sajnálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése