vajon meddig?

"Agnes Obel - Riverside" többször is meghallgattam ma ezt a dalt. Jól esett ma őt hallgatni, azt hiszem elég sok feszültség gyűlt bennem össze, s talán elég fáradt is vagyok ahhoz, hogy egy-egy nehezebb pillanatban kezelni is tudjam.
Régen írtam már tartalmasat, ez két dolgot jelenthet, az egyik, hogy másra forgácsolom a belső energiáimat, a másik, hogy... nincs másik. Sok a dolog körülöttem, szinte minden fronton, és én ennek felettébb örülök hisz ismersz, nem szeretek unatkozni.

Misztrállal forgatunk, ami tanúságos, de nem szó borús értelmében inkább valami olyasféleképp, hogy gondolkodásra sarkall...
Például, hogy Mika kint lakik egy tanyán egy kicsike falu szélén az erdő csendjében, békéjében.
Vannak lovai, kutyái, és szép családja. Egyszerűségben él és közben mégis az Isten teremtette teljes egészében, tökéletlen emberségben. Jó ezt látni, ahogy például Ő ki tud ballagni az erdőbe, leülni egy tó partjára és számomra ismeretlen módon egyé válni azzal, amit az Isten ott zöldes-barnás égszínkék festékkel odavetett. Csak úgy, nyersen, egyszerűen, tökéletesen.
S miért izgalmas ez?
A kérdés: Hol vagyok én? Vajon fel kell ismernünk mindannyiunkra vonatkozóan ennek az életvitelnek a kötelező létjogát?
Vagy megvan mindenkinek a saját maga útja...? Ha igen, vajon meddig?
Mikor roppan meg a lelkünk, vagy ez a bolygó, attól a szemrebbenés nélkül elkövetett pontgyűjtő akciótól, melyben egyre több és több bónusz pontot erőszakolunk pontgyűjtő kártyánkra a nagybetűs "Közöny-Shop"-ban.

Fel kéne ébredni, de nem fogunk és jön a csipkerózsika féle dupla leszúrt rittberger, mely egy éj helyett 200 évig tart.

de csak fecsegek, a lényegről úgy sem beszélek...