2011. november 14., hétfő

"Én hős akarok lenni"

"...Milyen nehéz helyzetben is lehetnek a mai egyházi ideológusok, akik a hősiességre, egyediségre, szépségre, de legalább emlékezetes percekre vágyó fiataloknak a halált tudják fölkínálni. A halál mint a mai, hitetlen élet egyetlen, biztosan szakrális tere. Mennyire nehéz lehet ma formákat találni: a gyakorló vallásosság formáit. A hétköznapok nem viselik el a csodákat, a csodákra mindennél jobban áhítozó kamaszok és ifjak pedig nem viselik el a hétköznapokat - az egyház meg láthatóan tanácstalan. Milyen léthelyzetekben éljék meg a hitüket egy csodákra alapozott vallás mai hívői? A kisszerű élet borzalma elől menekülnek oda, ahol nem árulják el nekik, hogy az élet minden formája kisszerű.

Nekem szerzett egy boldog pillanatot a második riportfilm, a vak kántorfiú, akinek sajnos nem írták ki a nevét, zavarba jött, mikor a riporter meg akarta szorítani a kezét. Banános, mondta. Egy ízletes, érett banán az interjú előtt be lett habzsolva, erre gondoltam, egy finom banán öröme Bach előtt - az is valami. A riportert nem zavarta, mégis megmarkolta a kántor kezét, és aztán az egész beszélgetés alatt, figyeltem, nem törölte meg a sajátját. Ott ültek együtt, banánosan. Na, ilyen csodák vannak, gyerekek!"

(részlet Gercsó Krisztián - Én hős akarok lenni című Új Nemzedék - kritikájából)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése