Álom

Fantasztikus hogy mire képes az emberi psziché és lélek.

Volt egy álmom. A Szent Imre iskola egyik földszinti termében voltam, vagyis nem is csak én voltam, hanem többen voltunk. Rendezvény volt, nem tiszták a részletek. Valamiféle fürdőszobává alakult át ez a terem. Ott volt velem egy lány, akit arcról ismerek, de sosem beszéltem vele. Ebben a történetben legyen a neve Anna. Azt sem tudom milyen a hangja. Ez a lány azon túl, hogy messziről vonzó külsővel rendelkezik, nem igazán jelent sokat számomra. Semmit sem tudok róla. De, mint nő tudom, hogy egyszer régen felkeltette az érdeklődésemet. Na, vele vagyok ott ebben a fürdőszobaszerű valamiben, és nem tudom hogyan, de épp rettentő egyszerűséggel és gátlástalan módon rámászok. Mármint úgy, ja rámászok. Ő nem ellenkezik, cseppet sem, sőt. Majd mielőtt lényegi történés következne a történetben, a lány valamit mond. Talán beszélgetünk… Ez ködbe vész. Majd mielőtt elmegy, azt mondja, hogy minden reggel feljön hozzám és ágyba bújik velem. Hát most mit mondjak, álom vagy nem álom, azért ennek tudtam örülni. Majd elment és miközben vártam rá, hogy visszajöjjön, azon kezdtem el morfondírozni, hogy ha megengedem magamnak azt, amit megbeszéltünk, ezzel meg fogok bántani embereket. Vagyis kettőt biztosan. Ketten voltak az álmomban még olyan személyek, kik rendelkeztek valós, létező személyiséggel. Ez a két lány szintén ott volt valahol a tömegben és tudtam, hogy ha kisétálok ezzel a lánnyal, Annával, ha vele fogok kettesben hazamenni, ők ezt látni fogják és bizony fájni fog nekik. Ők most legyenek Kriszti és Noémi, csak hogy fenntartsuk a diszkréciót. Furcsa volt a helyzet, mert gond nélkül megtettem volna, hogy elmegyek ezzel az Annával az álmomban és kicsit sem érdekelt volna, hogy másnak ez fáj. Valahogy jogomnak éreztem ott, azt hogy én ezt megtehetem. Az álmomban, azt hiszem, eléggé gátlástalanul viselkedtem volna. De felébredtem.

Az álmok gyakran hozzák fel azokat a rejtett, a tudatig nem jutó tartalmakat, melyek azért bennünk vannak. Kriszti és Noémi azon személyek voltak az álmomban, kikben kicsit, vagy nagyon, vélten vagy valójában, de csalódnom kellett. Esetleg ki kell ábrándulnom belőlük valamiért. Ők voltak azok az álomban, akikről a valós életemben azt gondoltam, hogy nem tudok rájuk támaszkodni, de valamiért mégis kötődnek hozzám. Zaklatottan feküdtem le aznap éjjel, úgy éreztem, hogy nincs mibe, vagy kibe kapaszkodnom, és tessék reggel egy idegen, de dekoratív hölgy „mellett ébredek”. Ha tehetném, többet is írnék arról, hogy végiggondolva mennyire egyértelmű ez a működés számomra, melyet az álom leír, mely lejátszódott bennem. De nem tenném, mert abban nem tudnék diszkrét maradni.

Fantasztikus találmány az ember lelke, pszichéje. Rendes volt az Isten mikor ezt kitalálta és nekünk adta.